2012. november 12., hétfő

Térkép/tájkép

(2012)
Installáció, 3 diavetítővel (3 db dia), 3 akvarellel, 3 db tájfutó térképpel
(analóg diafotók: 24 x 36mm, akvarellek: 70 x 50 cm)

 Noha a térképek a nevükben szereplő meghatározás által a képek közé sorolódnak, ám nem képek valójában, ugyanis a térképek szövegekre jellemző sajátosságokkal is bírnak. A térképek tulajdonképpen tekinthetőek adott térrészletekről készült leírásoknak, mivel a képekre jellemző részletgazdag „bőbeszédűséggel” ellentétben következetes nyelvezetet alkalmazva, diszkrét jelekké redukáltan mutatják be az általuk ábrázolt helyszíneket. Egy helynek az ábrázolása az adott térkép funkciójától, illetve a térképész egyéni döntéseitől függően különböző módokon történhet. Így azonos helyszíneknek akár végtelen sok lehetséges leírása is adódhat: térképenként változhat, hogy a környezetnek mely elemei, milyen karakterei kerülnek rögzítésre. Így mikor egy ismeretlen, addig számunkra nem látott, általunk be nem járt helyen térképet olvasva tájékozódunk, voltaképpen egy másik embernek, a térképésznek arról a tájról alkotott víziója alapján építjük fel képzeletünkben azokat a helyszíneket melyekkel majd a térkép szerint később találkozni fogunk; így előre felkészítjük magunkat lehetséges látványokra. A térkép olvasásához, annak értelmezéséhez így alapvetően hozzátartozik az ábrázoltak egymással való összefüggéseinek elképzelése, ám általában ehhez a folyamathoz szorosan kapcsolódik az elképzeléseknek az eredeti helyszín által való után-ellenőrzése.
Az érdekelt, hogy milyennek képzelek el tájakat más emberek térkép formában közölt tájleírásai alapján, úgy, hogy elképzeléseimet és a valós látványt majd csak utólag vetem össze. Részletgazdag tájfutó térképek alapján festettem meg tájrészleteket. Az így elkészült festményeket pedig az eredeti helyszínről utólagosan készített fényképekkel vetettem össze. A képek témájául - egy kivételtől eltekintve - az utóbbi egy-másfél évből származó térképeket választottam, mely időszakban tájfutó versenyeken nem tudtam részt venni.





























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése